Jump to content

Magyar kutatók felfedezése, avagy áttörés az agysérülések gyógyításában

2017. 02. 21. 18:46

A Semmelweis Egyetem kutatói, olyan új idegsejt csoportokat fedeztek fel az agyvelőben, mely elősegítheti az agy sérüléseinek gyógyítását, valamint arra szolgálnak, hogy egy adott terület felé irányítsák az újonnan képződő sejteket.

A kutatásról nyilvánosságra hozott tanulmányból kiderül, hogy az új típusú sejtek “alagutakat” képezve segítik a születő idegsejtek célba jutását egy olyan fehérje segítségével, amelyet a daganatsejtek egyik félelmetes fegyvereként ismertek korábban. A Nemzeti Agykutatási Program keretében végzett kutatás eredményeit a Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban tették közzé.

Az idegsejtekről…

A központi idegrendszer idegsejtjei az agyi és gerincvelői idegek, melyek egymással szoros kapcsolatban állva alkotnak komplett hálózatot. Ha ezeket a sejteket és idegeket sérülés éri, vagy egy betegség megtámadja, akkor megszakad a kapcsolat a hálózatban található többi sejttel. Éppen ezért ezek a sejtek nem képesek regenerálódni. Ezért lehet nagy áttörés az új idegsejt csoport, mely elősegítheti az agyi sérülések gyógyulását.

 

Az emberi agy regenerációs képessége a test más szöveteihez képest kicsi, azonban ma már közismert, hogy kevés helyen és korlátozott számban ugyan, de születnek benne új idegsejtek. Ezek a sejtek miután megszülettek, rendeltetési helyükre vándorolnak. A kutatásban résztvevők ezt a vándorlási folyamatot vizsgálják.

A kísérletről…

A kísérletet állatokon végezték, patkány szaglórendszerét vizsgálták, itt az agykamrák falában viszonylag nagy mennyiségben születnek új idegsejtek, amelyek a megfigyelések szerint, csőszerű “alagutakban” jutnak el rendeltetési helyükre. A szakemberek felfedezték, hogy az új sejtek vándorlását egy külön erre a célra specializálódott idegsejt típus segíti: ilyen sejtek veszik körbe hagymahéjszerűen a vándorlási útvonalat, vagyis ezek alkotják a megfigyelt “alagutakat”.

Ezekről az újonnan felfedezett sejtekről az is kiderült, hogy külső ingerekre igen erősen reagálnak, a „secretagonin” fehérje jóvoltából. Ez a fehérje igen érzékeny az idegrendszerben fontos szerepet betöltő kalciumionok koncentrációjának változásaira, és képes a sejtben lejátszódó válaszfolyamatokat szabályozni. A kutatók azt is észrevették, hogy e sejtek többen vannak, mint azt korábban gondolták, azonban nagy részük egyfajta készenléti állapotban várja, hogy szükség legyen a segítségére. Amikor az agyszövetben sérülés történik, és az újonnan születő idegsejteknek gyorsan rendeltetési helyükre kell jutniuk, a secretagonin mennyisége megnő ezekben a vándorlást segítő sejtekben, vagyis érzékenyebbek lesznek a környezetükre. A kutatók megfigyelték, hogy e különleges sejtek ilyenkor nemcsak az “alagút” falában, de a belsejében is felbukkannak, mintegy útjelző rendszert alkotva a vándorló új idegsejtek számára.

Kimutatták, hogy az azonosított, speciális idegsejt típus különösen nagy számban van jelen emberi magzatokban, és arra is fény derült, hogy az emberi szaglórendszerben még idős korban is megtalálhatók. A kutatók, most arra keresik a választ, hogy megtalálható-e, és beindítható-e ez a vándorlást segítő mechanizmus az agyvelő más területein is. Ha egy erre alkalmas mesterséges mikrokörnyezetet tudnának létrehozni, az a kutatók szerint új távlatokat nyithatna a sérült agyszövet helyreállításában.

 

(Forrás: lelkielet.hu, hirado.hu l Kép: pixabay.com)