Jump to content

Tervezz, szervezz, várakozz és örülj!

2021. 08. 23. 19:00

Mindent szeretnénk, de azonnal. Ugye milyen ismerős érzés ez? Az, hogy a gyerekek türelmetlenek, korukból fakad, de mi felnőttek is nehezen tudjuk kivárni, hogy valami megtörténjen.

A felgyorsult világ is megnehezíti, hogy a türelmet gyakoroljuk. Márpedig szükség van arra, hiszen azt is megtapasztalhattuk már, hogy a tervezés után hiába kezdünk bele annak megvalósításába, azt számos tényező befolyásolhatja, nehezíti vagy akár meg is gátolhatja.

Gondoljunk csak bele az idei nyaralásba. Már a tervezése is örömmel töltött el, pedig akkor még tudtuk, hogy akár hónapok választanak el attól, hogy ténylegesen nyaralni induljunk. Mégis milyen jó érzés volt magát, az úticélt kiválasztani, az utazás formáját megtervezni, szállást nézni. Amikor pedig már közelgett a nyaralás ideje újabb töltetet kaptunk a készülődéssel, az utazással. Aki még a nyaralás előtt áll, az most is élheti ennek csodáját.

Mások máshogy gondolkodnak. Még ha vannak is céljaik, igyekeznek nem tervezni túl nagyokat. Ők azok, akik már vagy megtapasztalták vagy alapvetően így is gondolják, de azért nem pörgik túl a dolgokat, hogy ha mégsem jön össze, akkor ne csalódjanak.

Van arra egy kifejezés, amelyet a nem túltervezés, a nem túlgondolás, azonban az álmodozás kellemes érzése jelent. Ez a voorpet. A hollandok így csinálják.

A voorpet azt jelenti, hogy ha várunk egy eseményt, az milyen kellemes izgatottságot okoz. Ráülhet ez a hangulat arra az időszakra, amíg végre eljutunk a dátumig, az eseményig és megélhetjük azt, amire vágytunk.

Tervek nemcsak azért kellenek, hogy legyenek céljaink, amelyek éltetnek, mozgatnak, akár fejlesztenek is, hanem azért is, hogy maga a tervezés és szervezés része is felfokozzon minket. A várakozás nem mindig kellemetlen. Talán az az időszak is eltelhet csodával, amíg éljük a mindennapjainkat addig, amíg a célunkat elérjük. Még a nehézségeket is könnyebben kezeljük, ha tudjuk, hogy hamarosan bekövetkezik az, amire vártunk.

 

Hogy hatásosabb legyen a várakozás és örömteli, jelöljétek be a naptárotokban azokat a napokat, amikor valamilyen nagyobb esemény, valamilyen fontos és várva várt alkalom lesz. Bármikor, amikor a naptárban lapoztok vagy a már elmúlt eseményt fel tudjátok magatokban intézni, de ami meg előttetek áll, az viszont felpezsdíti az ember vérét és fantáziáját.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | Képek: pixabay.com)