Jump to content

A költözés lélektana 1.

2014. 07. 22. 10:31

Régebben még ez is könnyebben ment, mint manapság. A fiatalok összeházasodtak és együtt élt a több generációs család egy fedél alatt. A nehéz anyagi helyzet csak nagyon kevés fiatal párnak tehette meg azt, hogy a szülői háztól távolabb tudjon építkezni, élni. Legtöbbször, ha külön is költöztek, ugyanazon a településen maradtak.

Ez ma már másképp működik, mert sokan egészen máshol élnek, mint ahol a gyökereik vannak. Egyre több nemzedék keresi a helyét a világban. A sok költözéssel próbálja önmagát és helyét megtalálni.

Vannak tipikusan olyan élethelyzetek, amelyek megkívánják a költözést. Ilyen a házasságkötés utáni idő, amikor új életet, családot akar a fiatal pár alapítani. Ugyanez a helyzet, ha gyermekáldás elé néz a pár. De ha válásra kerül a sor, akkor is valakinek vagy mindenkinek költöznie kell. Más településen adódott jobb munkalehetőség vagy iskola következtében is kénytelenek költözni az emberek. Haláleset is állhat a költözés hátterében, amikor az egyedül maradó idős ember kisebb lakásba költözik. Esetleg megunva a városi forgatagot vidékre költöznek a tisztább levegő, meghittebb közeg reményében.

A költözést sokan jól, sokan pedig tragédiaként élik meg attól függően, hogy miért kell menniük. Az otthon, a megszokott légkör biztosítja számunkra a nyugalmat. Ha ez a rend felborul, vele borulhat a biztonságérzetük, és ez frusztrációt kelt.

A hozzáállás sokat segíthet a költözéssel együtt járó pakolásban, a dobozolásban, a régitől való elszakadásban és az új befogadásában. Az ezzel járó rendetlenség, az a tudat, hogy sehol nem vagyunk otthon, a régiben már nem, az újban még nem, összekuszálhatja az ember lelkét.

Fontos, hogy ne kapkodva, egyik-napról a másikra kelljen költözni, pakolni, hanem legyen idő összekészíteni mindent az új helyre való átpakoláshoz.

(Fotó:platinumcleaningco.com.au/sterlingre.com)