Jump to content

Nyári depresszió

2014. 07. 05. 10:26

Nyáron az emberek többsége jól érzi magát, talán még a felkelés is könnyebben megy, hiszen míg télen sötétben fekszünk és kelünk, addig nyáron napsütésre, madárcsicsergésre ébredhetünk. Ugyan ki gondolná, hogy a depresszió nyáron is felüti a fejét, sőt ki hinné, hogy megkülönböztetünk nyári és téli depressziót is. Pedig így van, a depresszió nyári válfaja létezik és ugyan olyan veszélyes mint "téli testvére", oda kell figyelni rá.

Hogy valaki télen esik depresszióba az talán sokkal elfogadottabb, érthetőbb talán még a laikus számára is, mint ha nyáron. Előbbinek biológiai magyarázata a fényhiány, és az ebből következő D-vitaminhiány. A kutatások rámutatnak arra is, hogy miután éjszakáink meghosszabbodnak és a napszakok rövidülnek, többet van sötét, megváltozik az agyi anyagcserénk is. Az emberek többségénél jelentkező rosszkedv, enerváltság ezzel magyarázható, és persze a depresszió is.

A nyári depresszió tüneteit nem itt kell keresni, sokkal inkább a fáradtságban, a kimerültségben, és az álmatlanságban. Talán a meleggel magyarázható, hogy míg nyáron előszeretettel eszünk sokat, addig nyáron nincs étvágyunk, ugyanakkor talán a melegre visszavezethető az is, hogy sokkal aluszékonyabbak vagyunk.
A szakirodalom szerint a depresszió kialakulásáért egyrészt az agy lelassuló anyagcseréje a felelős, a szerotonin és noradrenalin egyensúly felborulása. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a nyári depresszió tünetei az évszak végére az ősz beálltával általában enyhülnek vagy teljesen megszűnnek.

A nyári depresszió elkerülésében segíthet ha elkerüljük a nagy hőséget, ugyanakkor ne szégyelljük bevallani, ha úrrá lesz rajtunk a betegség, kérjünk orvosi segítséget, ne becsüljük le, mert a nyári depresszió is ugyan olyan veszélyes, mint téli válfaja. A pszichoterápia és a gyógyszeres kezelés sokaknak segített már kigyógyulni ebből az érzésből.

(Fotó:kamaszpanasz.hu)