Az első „igen” alapjában véve az összefonódási szerződés aláírását jelentette. „Bármi történjék is, mi ketten egyek maradunk.” Összetalálkoztál valakivel, és az, amit első pillantásra láttál belőle, tetszett neked – tehát „igent” mondtál. Ez az igen elsősorban arra vonatkozott, amit a másiknál az ego szintjén láttál, és amit te magad a tudattalan lényegi szintjén éreztél.

Később az „igen”-t saját magadra vonatkoztattad – abban az értelemben, hogy késznek nyilvánítottad magad arra, hogy elindulj, és megkeresd saját szívedet, az élet és a szeretet forrását. Kinyilvánítottad, hogy készen állsz magadba nézni ahelyett, hogy kifelé néznél. Azáltal, hogy az egorétegben uralkodó sötét rétegeket elűzted, sokkal inkább tudatosult benned, mi van a szívedben. Most talán nyugodtabb, békésebb vagy; mindenesetre biztos, hogy bensőségesebb kapcsolatot találtál saját belső énedhez, nagyobb harmóniában vagy vele. A „magaddal kötött házasság” ilyesformán kielégítően működik.

A harmadik igen ti kettőtökre vonatkozik. Kijelented, hogy hajlandó vagy a teljesség felé vezető fejlődési folyamatot a partnereddel együtt folytatni tovább. Jobban mondva: nemcsak kijelented, hogy készen állsz, hanem azt is belátod, hogy ehhez a fejlődési folyamathoz szükséged van a másikra. Kijelented, hogy hajlandó vagy a másikat a jelenléteddel segíteni és támogatni a saját fejlődési folyamatában – ahogyan a másik is segít és támogat téged jelenlétével. Ez az igen már sokkal inkább tudatos akarati döntés, mint az első volt. Mivel önállóvá váltál, és a saját lábadra álltál, már nem vagy rákényszerítve arra, hogy partnered mellett maradj. Egyértelmű döntést tudsz hozni, akarod-e: igen vagy nem? Eltekintve a vonzódás, melegség, szeretet és kötődés érzéseitől, kapcsolatotok további sikerében akaratod megléte a döntő.

Azáltal, hogy akaratodat sokkal tudatosabban használod, mint korábban, nemcsak elvárásaid fognak megváltozni, hanem megváltozik az a cél is, amelyért együtt akartok maradni. Már nem egy homályos „boldogság” után áhítozol – a cél sokkal konkrétabbá vált. A „boldogság”, ha jobban megvizsgáljuk, valójában rendkívül ködös fogalom. „És boldogan éltek, míg meg nem haltak.” Mit jelent ez voltaképp?

Nekem az a benyomásom, hogy a boldogság, amelyről itt szó van, egy eléggé statikus állapot, amelyben minden „jó”, és „jó” is marad. Önkéntelenül is a konfluencia (összefonódás) nagyon is tudattalan állapotára kell gondolnom, amelyben szinte egybeolvadsz partnereddel, és minden konfliktusban a boldogságotokra leselkedő veszélyt sejted.
Ha azonban reálisan, a maga valójában szemléled a helyzetet, nem kerülheted meg a megállapítást, hogy soha semmi nem lehet teljesen „jó”; minden ember torzult valahol, de legalábbis megvannak a maga gyengeségei. Egyetlen ember sem „tökéletes” – nem számolhatsz tehát egy olyan hibátlan állapottal, amelyre számomra a „boldogság” fogalma utal. Időlegesen talán lehetséges, de a végtelenségig nem. Ha a helyzet elemei, tehát maguk a partnerek, nem „tökéletesek”, hogyan várhatsz akkor tőlük tökéletes vagy boldog állapotot?

Ha a „boldognak lenni és boldognak maradni” illúzióját feladod, és elfogadod, hogy életed és kapcsolatod célja nem más, mint hogy az évek folyamán „teljes” emberré válj, akkor nagyjából realisztikus elképzelésed lesz mindarról, amit elvárhatsz. A konfliktusokat ekkor már nem fenyegetésnek tekinted a kapcsolatra nézve, hanem elfogadod, hogy hozzá tartoznak; segíthetnek neked abban, hogy a teljesség felé vezető úton továbbhaladj.

Olyannak látom a házasságomat, mint egy folyót, amely a maga medrében hömpölyög. A víz azt az érzelmi áradatot szimbolizálja, amelyben Jan és én vagyunk. Néha ez az áradat gyors, néha lassú, néha alig csordogál. Olykor sziklák és vízesések mellett haladunk el, a folyó egyes szakaszokon három ágra szakad; egyszóval: a víz áramlása a legkülönfélébb változásoknak van kitéve. A folyó medre azonban stabil és állandó. Ha ez nem lenne, a víz nem tudna folyni, hanem kiöntene. Az áradó víz és a meder – ez a kettő alkotja a folyót. Elválaszthatatlanul össze vannak kötve egymással. Érzelmeink áramlásának nem volna iránya, ha nem lenne a folyómeder. Számomra a folyómeder azt a döntést és akaratot szimbolizálja, hogy legyünk egyek, és maradjunk egyek, tehát legyünk egymás társai. A víz az érzelmek áramlása, amely a medernek köszönheti, hogy folyni tud.

Ha minden úgy alakul, ahogyan remélem, akkor a folyómeder a folyót egy tóhoz vagy a tengerbe vezeti: ez a teljessé válás szimbóluma."