Jump to content

Így hangolódj gyermekeddel az ünnepekre!

2016. 11. 29. 18:28

Bizonyára gyermeked már nagyon várja a Mikulást, a Karácsonyt, a Jézuskát, a díszes fát és az ajándékokat. Hogy még hangulatosabban teljenek az adventi hétvégék, készítsetek közösen karácsonyi finomságokat. Jó móka lesz a kicsiknek és a nagyoknak is egyaránt.

A hideg beköszöntével jóleső érzéssel tölti el az embert, az otthon melege, az adventi készülődéssel, sütéssel, járó közös családi programok, gyerekkel történő sütögetés, kézműveskedés, kreatívkodás. Az adventi időszakra jellemző, hogy azok is megpróbálkoznak a sütéssel, akik az év többi napján nem igazán szoktak sok időt tölteni a konyhában.

Az ünnep varázsa ilyenkor könnyen magával ragadja az embert, sokan szeretik kiélni kreativitásukat a Mikulás és a Karácsony jegyében. A gyerekekkel történő közös sütögetésnél természetesen nem a végeredmény a lényeg, hanem a családot összekovácsoló hatás, az hogy a gyerekek és a szülők is jól érezzék magukat egymás társaságában. A közösen eltöltött idő, a boldog percek, a gyerekek szemében a csillogás és lelkesedés a szülők számára megfizethetetlen élmény.

Az egyik közkedvelt édesség a gyermekek körében a csokis keksz, a Mikulással, Karácsonnyal együtt járó állat pedig a rénszarvas. A kettőt könnyedén összeköthetitek, nem kell hozzá más, csak némi kreativitás, segítő apró kezek, és el is készítheti a család a rénszarvas kekszet. Figyeld meg ez a program garantáltan jót tesz majd az egész családnak, a gyerekek nagyon lelkesek lesznek és boldogok a végeredmény láttán.

Mire lesz szükség az elkészítéséhez?

Hozzávalók:

  • 10dkg mandulaliszt
  • 50dkg finomliszt
  • 15dkg cukor
  • 1tk. őrölt gyömbér
  • Fél tk. őrölt szegfűszeg
  • 3tk. őrölt fahéj
  • 25dkg vaj
  • 2 tojás

A díszítéshez:

Sós perec, mazsola, cukordrazsé, aszalt áfonya stb. (tetszés szerint, az orrnak és a szemeknek)

Elkészítése:

A tésztához a mandulalisztet, a finomlisztet, a cukrot és a fűszereket tegyük egy keverőtálba. Adjuk hozzá a vajat, a tojást és gyúrjuk össze. A kapott tésztát formázzuk cipóvá, majd csomagoljuk fóliába és pihentessük a hűtőben fél órát.

A sütőt melegítsük elő 180°C-ra. A tésztát nyújtsuk fél cm vékonyra és szaggassuk ki a rénszarvas fejeket belőle. Segítségünkre lehet egy kisebb pohár, végül az arcot kicsit formázzuk oválisra. A kiszaggatott rénszarvas fejeket helyezzük sütőpapírral bélelt tepsire. A füleket sós perecből készíthetjük, ezeket sütés előtt nyomkodjuk bele a tésztába. Ha aszalt gyümölcsöket választanánk szemnek és orrnak, ezeket is nyomkodjuk a tésztába még sütés előtt. Természetesen cukormázból, csokoládészemekből, cukorból is elkészíthetőek a szemek és az orrok, ezesetben, azonban figyeljünk a sütésnél, hiszen könnyen megolvadnak. Ilyenkor célszerű utólag rátenni a sült tésztára.(cukormáz segítségével) Végül a kész rénszarvasokat 10perc alatt készre sütjük.

Az eredmény nem csak finom lesz, de hangulatos és ötletes is. Gyermeked garantáltan élvezni fogja a sütés minden mozzanatát.

 

 

(Forrás: lelkielet.hu l Kép: pixabay.com, radacutlery.com, mattawamum.com)