Jump to content

Ártalmas finomságok

2016. 07. 23. 22:00

Gondoltad volna, hogy a cukor és csoki, amit a gyerekek előszeretettel fogyasztanak, hatással van a viselkedésükre?

A brit The Food Hospital tévésorozat utána járt annak, milyen hatással van bizonyos ételek fogyasztása a gyerekekre.

Az eredmények hitelességért egy szakmai csoport kísérte nyomon a kutatást, amely résztvevői gyerekek voltak .A résztvevő fiatalok egyik fele almát, répát, szendvicset és humuszt kapott enni, míg a másik csoport csupa egészségtelen ételt, chipset, cukorkát, kólát,csokoládét, tehát olyan ételeket, amelyek mesterséges anyagokban és cukorban gazdagok.

Ezt követően a kísérlet során mindkét vizsgált csoportnak végre kellett hajtani különféle feladatokat, melyekkel a koncentráció és teljesítőképességüket vizsgálták. Megdöbbentő eredmények születtek, azok a gyerekek, akik nem kaptak mesterséges ízfokozóval ellátott ételt a játék során, kevésbé viselkedtek hiperaktívan és agresszíven, ellenben azokkal, akik cukros ételt kaptak, ők ugyanis verbális, és non-verbális agressziót tanúsítottak a társaikkal szemben és a hiperaktív viselkedési megnyilvánulások száma is megnégyszereződött az előző csoportéhoz képest.

A feladatok teljesítésében szintén az a csoport teljesített jobban, akik egészséges ételeket kaptak. Az ő megoldásaik 48%-kal jobb eredményeket produkált, mint a másik csoporté.

Az eredmények ismeretének fényében a szakértők is megmondták,hogy a legnagyobb felelőtlenség, ha a szülő cukorral és csokival akarja ösztönözni a gyermeket, legyen szó bármilyen feladatról. A mesterséges anyagok és a tömény cukor épp ellenkezőleg fejti ki hatását, mint amit el szeretnének vele érni.

Éppen ezért minél több gyümölcsöt és zöldséget adjunk gyermekeinknek, hiszen nem csak a szervezetük fejlődik tőle, de teljesítőképességük és viselkedésük is sokkal kedvezőbb lesz azoknál, akik cukrot és csokit fogyasztanak.

 

(Forrás: lelkielet.hu; theguardian.com l Kép:pixabay.com)