A tét nyilvánvalóan nagy, ám az igazság az, hogy rengeteget tudunk arról, hogyan lehet boldog, felelősségteljes, figyelmes, érzelmileg egészséges és önfegyelemre képes gyermeket nevelni. Számos értékes kutatás áll a rendelkezésünkre ebben a rendkívül fontos témában, és a szülők nagy örömmel fogják tapasztalni, hogy mind mennyire észszerű.
Az idevonatkozó kutatások újra meg újra arra a következtetésre jutnak, hogy azoknak a szülőknek vannak a legcsodálatosabb gyermekeik, akik szerető, tiszteletteljes ráhangolódással válaszolnak minden egyes gyermek egyedi szükségleteire, miközben támogató határokat jelölnek ki számára, és építő módon fejlesztik az érzelmeit. Észszerű, ám nem könnyű. Minden szülő tudja jól: a nehézség abban rejlik, hogy uralkodni tudjunk a saját érzelmi impulzusainkon és, még ha csak időnként is, de képesek legyünk megvalósítani mindezt.
A különböző gyermekek egyéni igényeitől függetlenül önmagunkon is dolgoznunk kell, ha jó szülők akarunk lenni. Nem a gyermek kelti bennünk a dühöt vagy a nyugtalanságot, amely beindítja a hatalmi harcokat; a düh és a nyugtalanság saját félelmünkből és kétségünkből ered. Saját gyermekkori élményeink, kisgyermekként elszenvedett enyhébb és súlyosabb traumáink mind részei annak, akik vagyunk.
Ráadásul azon részeinkről van szó, amelyek átveszik az irányítást, valahányszor feldúltak vagyunk. Tehát amikor dühbe gurulunk vagy megijedünk, tudhatjuk, hogy szinte mindig egy gyermekkori rossz élményünk irányítja a reakcióinkat. A gyermekek gyakran különös érzékenységgel képesek rátapintani a saját gyermekkorunkból eredő boldogtalan érzésekre, vagyis csak úgy lehetünk békés szülők, ha éber figyelemmel megakadályozzuk, hogy a régi érzések új problémákat okozzanak.
Valójában mindaz, amit a legtöbben kívánunk a gyermekeinknek, a saját belső munkánkon múlik. Mindannyian olyan embert akarunk nevelni a gyermekünkből, aki boldog, élvezi mások szeretetét és szerencsés a szerelemben. Ha képesek vagyunk átgondolni saját kisgyermekkori kapcsolatainkat és megtanulunk gondoskodóan törődni magunkkal, akkor mindannyian azt a biztos kötődést nyújthatjuk a gyermekünknek, amely egész élete során alapot nyújt számára a szerető kapcsolatokhoz. Abba nincs beleszólásunk, hogy mi történik vele, azonban növelhetjük annak esélyét, hogy olyan emberekkel vegye majd körül magát, akik jól bánnak vele, és hozzásegítik ahhoz, hogy megtalálja az élete értelmét.
A nevelésünkkel azt is szeretnénk elérni, hogy a gyermekünk képes legyen irányítani a viselkedését, egyrészt azért, mert így könnyebb együtt élni vele, másrészt azért, mert szülőként ez a dolgunk. Tudjuk, hogyan nevelhetünk ilyen gyermeket. Ha szabályozzuk az érzelmeinket, akkor ő is megtanulja szabályozni a sajátjait. Ez pedig lehetővé teszi számára, hogy a viselkedését is irányítsa, feltéve, hogy elég mélyen kötődik hozzánk ahhoz, hogy így akarjon tenni.
Végezetül azt is szeretnénk, hogy a gyermekeink sikeresek legyenek. Nem feltétlenül abban az értelemben, hogy megszerzik a társadalmunk kínálta, teljesítményért járó jutalmakat, hanem olyan értelemben, hogy felfedezik, csiszolgatják és egész életük során megosztják egyedi adottságaikat a világgal. Ennek kapcsán is tudjuk, hogyan segíthetjük őket. Ez jórészt azon múlik, hogy képesek vagyunk-e kezelni a saját aggodalmainkat. Ha igen, akkor a gyermekünk szabadon felfedezheti önmagát és a világot, illetve növelheti az önbizalmát és a rugalmas ellenállását.
Néhány gyermek nehezebb természettel megáldva születik, és az ő esetükben a szülőként végzett belső munkánk még fontosabb. Azonban attól függetlenül, hogy születésekor mit hoz magával a gyermekünk, a neki adott válaszreakcióink módja fogja alakítani a képességét, hogy a lehető legtöbbet kihozza az életéből. Néha örömmel tölt el, néha elkeserít, néha fellelkesít, és lesz úgy, hogy felbosszant bennünket.
Teljesen véletlenül – de tényleg – néha azt kéri tőlünk, hogy mi is fejlődjünk. Ha képesek vagyunk észrevenni, amikor egy érzékeny pontunkra tapint, és vissza tudjuk nyerni a lelki egyensúlyunkat, mielőtt a tettek mezejére lépnénk, továbbá ha képesek vagyunk lecsillapítani magunkban a nyugtalanságunkat, elgondolkodni a saját tapasztalatunkon és megbékélni vele, akkor boldog, érzelmileg egészséges és minden értelemben sikeres gyermeket nevelhetünk. Boldog gyermeket nevelő békés szülővé válhatunk.
