Ezt az illúziót nem vesszük el senkitől, mért tényleg létező, de hogy egészen más is színesítheti a mindennapjainkat, az biztos. Sírás, hiszti, testvérek esetén egymás püfölése adja az olyan extra zajokat, amelyet szülőként mellőzni szeretnénk. Persze, gyermekkorunkból tudjuk, hogy ezek elkerülhetetlenek, sőt szükségesek is, de amikor átkerülünk a másik oldalra és már nem mi, hanem a sarjaink adják ki ezeket a hangokat, mérhetetlenül idegesítővé, frusztrálóvá válhat.

És milyen egy igazi anya, szülő? Meg akarja oldani a gyermek problémáját. Mert a sírás bajt jelez.

Gyereket nevelni csak annak egyszerű, akinek nincs. Alapvetően a jövő befektetése, hiszen rajtunk múlik, hogy milyen új nemzedéket nevelünk ki, adunk ki a kezeink közül. Nevelni azonban sokkal nehezebb és összetettebb feladat, mint azt eleinte gondolnánk. Rá lehet erre görcsösen feszülni és kicsikarhatjuk az utódainkból, amit mi szeretnénk, katonás rendet is parancsolhatunk, de ezek a mini emberkék mintha feltennék a fiatalságukat arra, hogy kikészítsenek.

Már olyan alapvető dolgok is konfliktusforrássá válnak, mint az orrfújás vagy a kézmosás. A szomszédok pedig csak azt hallhatják, hogy a gyerek egyfolytában visít és sír, vagyis mintha folyamatos terrorban lenne szegény csemete. Csupán azonban az alapvető higiéniás szokások bevezetése, elsajátítása és gyakorlása lehet az a trauma, amelyet el kell szenvednie és napi szintű sírást generál. És akkor még a fürdést, ne adj isten a hajmosást még meg sem említettem. A szerencsésebbeknél ez egy szuper bulis napi történés, a kevésbé szerencséseknél pedig a „legyünk már túl rajta” sztori.

Márpedig mindezekre nagy szükség van, tekintve azt, hogy a gyerkőcök esetében a napi 3-4 garnitúra ruhacsere nem is túl nagy szám. Nehogy azt gondoljuk, hogy a kosz csak a ruhájukat éri. Természetesen a végtajaikat is szívesen megmártják minden folyékonyban, ragadósban. A lényeg, hogy koszosak legyenek.

Aztán ott vannak a kommunikációs hiányosságok, félreértések, nem értések. Amikor még nem beszél egy baba, de már erőteljesen igyekszik magát kifejezni, akkor van az ujjal mutogatás, a hümmögés, a fejrázás időszaka. Ugyancsak sok idegbajtól kímélhetnének meg minket, ha teljesen egyértelmű lenne, hogy mit szeretnének. A polc tetejére mutogatva minden egyes darabról megkérdezzük, hogy azt szeretné, de mindegyikre nemmel rázza a fejét? Mégis makacsul mutogat tovább és gőzünk nincs, hogy fel akar oda ülni vagy ő szeretné azt a valamit levenni? Mennyivel egyszerűbb lenne, ha már beszélne.

Kis naiv. Néha tényleg könnyebb akkor, ha már ki tudja magát szavakban is fejezni, de ne legyünk annyira optimisták. Még így is lesz bőven részünk félreértésben, hisztiben, elégedetlenségben.

Aztán ott van a testvéri szereteten túl az azzal járó minden hajhúzogatás, karmolás, harapás, játékokon való veszekedés, amely kiboríthatja a szülőket.

Na és az evés. Az csak egy dolog, hogy gyermekek esetében ez egy igencsak sok kosszal, morzsával járó tevékenység, de akkor kezdődik igazán a haddelhadd, ha nem akar enni, ha megkezdődik a válogatás.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!