Jump to content

Figyelj a testedre télen is!

2017. 11. 08. 16:58

Többet eszünk, többet alszunk – a téli hónapokban sokan tesznek így a korai sötétség és az egyre hidegebbre forduló idő miatt. Azonban ami jó a hideg ellen, nem biztos, hogy egészséges is – állítják táplálkozási szakértők.

Több oka lehet a téli elhízásnak, ezek egyike az, hogy az úgynevezett alváshormon, a melatonin szintje a hideg idő beálltával megemelkedik a szervezetben, ez pedig hatással van a szervezet zsíranyag-szabályozására, a hőszabályozásra, a hormonszintünkre is – ismertette a táplálkozástudományi szakértő. De emellett van genetikai oka is – folytatta –, hiszen az emberi törzsfejlődés során a hideg időszak esetén a szervezet a fagyhalál elkerülése érdekében mindig zsírt halmozott fel, valamint azért ilyenkor az emberek hajlamosabbak kevésbé aktív életmódot folytatni, valamint a téli ünnepek körüli étkezési szokások is azt eredményezhetik, hogy meghízik az ember.

Természetesen a helyes táplálkozási szokások segíthetnek, s ebben segítséget nyújthat felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt az Okostányér című kiadvány – mondta el a dietetikus. Miháldy Kinga szerint az új magyar táplálkozási ajánlásban foglaltak betartásával a pluszkilókat elkerülhetjük. Nagyon fontos a gyümölcsök és a zöldségek fogyasztása ezekben a hónapokban, de az is, hogy megemelt mennyiségű D-vitamin kerüljön a szervezetünkbe, valamint az, hogy törekedjünk a változatos táplálékbevitelre. Kiemelten ajánlott a sütőtök és a cékla a téli hónapokban, hiszen az tévhit, hogy ilyenkor nem lehet elegendő zöldséget fogyasztani.

Módjával és felváltva a zsiradékokkal

Megfelelő arányban kell fogyasztani növényi és állati eredetű zsiradékot, emellett a napi energiabevitel 30 százalékát kell zsiradékkal pótolni, ebbe viszont szerinte bele kell számolni a rejtett zsiradékokat, hiszen például a sajt és a tej is tartalmaz zsiradékot. Salátákhoz a növényi, főleg olívaolajat ajánlja a szakember, viszont ebben is a mértéktartást tart indokoltnak, így ha salátára extra szűz olívaolaj kerül, akkor azzal már ne főzzünk.

Találjunk módot a mozgásra

Ilyenkor is ugyanannyit kell inni, az igény ugyanis nem változik lényegesen, mindössze kevésbé kívánjuk a folyadékot. Szintén jelentős a megfelelő mozgás. Sötétben nehezebben veszi rá magát az ember, hogy sportolni induljon, ha azonban magányos tevékenység helyett társaságit választ, növelhető a motiváció.

 

(Forrás: lelkielet.hu, hirado.hu l Kép: pixabay.com)