Jump to content

Figyelj a személyes higiéniára! Kerüld el a fertőzéseket!

2017. 06. 17. 13:00

Az influenza minden évben felüti a fejét Európában, így hazánkban is. A népesség körülbelül tíz százaléka fertőződik meg a vírussal évente, az influenzához köthető szövődmények pedig további számos kellemetlen betegséget okozhatnak, melyek akár kórházi kezelést is igényelhetnek .

Mire figyeljünk?

Leginkább a gyerekek, az idősek és a krónikus betegségekben szenvedők a veszélyeztetettek, de az influenzával való megfertőződés, valamint az esetleges súlyos szövődmények kialakulása az egészséges, fiatalabb emberekre is fenyegetést jelenthet. Az influenza vírus által okozott fertőző betegség, mely komoly szövődményeket is maga után vonhat. Cseppfertőzéssel vagy közvetlen érintés útján terjed, így különösen nagy figyelmet kell fordítanunk a tüsszentésre, köhögésre, amelyekben található parányi cseppek akkora koncentrációban terjednek a levegőben, hogy könnyedén fertőzést okozhatnak.

Szinte hihetetlen, de egyetlen influenzás embertől származó tüsszentés egy egész szobát képes vírusokkal beteríteni, és a fertőzés veszélye még órákkal később is megmarad. Ugyanakkor a váladékkal szennyezett kéz is veszélyt jelenthet. Az influenzavírus a környezetbe jutást követően akár 5-10 percig is életben marad a kézen és egyéb felületeken, így azok érintésével könnyedén elkaphatjuk, illetve továbbadhatjuk a vírust. Elég csupán, ha egy kézfogás után szánkhoz vesszük a kezünket, vagy kifújjuk az orrunkat.

Mit tehetünk?

Az influenzaszezon közepette is sokat tehetünk azért, hogy elkerüljük a fertőzést. „Mint általában minden betegségnél, az influenza esetében is a megfelelő védekezés és a megelőzés a leghatékonyabb módja annak, hogy megállítsuk annak terjedését és elkerüljük a betegséget” - mondta Dr. Fekete Ferenc, a Heim Pál osztályvezető főorvosa. „A vírus terjedésének módját tekintve az egyik legalapvetőbb dolog, hogy a helyes táplálkozás és a rendszeres mozgás mellett kiemelten kezeljük a magunk és környezetünk higiéniáját, hiszen ha valaki köhög és tüsszög a környezetünkben, akkor a megfertőződés esélye igen magas.” A szakértő szerint, nagyban csökkenthetjük az influenzafertőzés esélyét vagy annak továbbadását, ha megfogadunk néhány hasznos megelőző tippet.

Fokozottan ügyeljünk a kézhigiéniára!

A megfelelő technikát alkalmazva, meleg vízzel mossunk alaposan kezet, akár a megszokottnál többször is. A kézmosás hatékonyságának növelése érdekében használjunk antibakteriális szappant, amennyiben nincs lehetőségünk kézmosásra, használjunk víz nélkül is alkalmazható kézfertőtlenítőt. Semmiképpen ne feledkezzünk meg kezeink tisztaságáról olyan szituációkban, mint például tömegközlekedés, óvodai, iskolai látogatás, munkahely, étkezés, orrfújás, stb. amikor nagyobb a fertőzés esélye. Megfázás, betegség esetén ne csak mi magunk, hanem családunk, munkatársaink védelmében is ügyeljünk a megfelelő kézhigiéniára, mossunk alaposan és gyakran kezet. Ha egy családtag beteg, akkor különösen figyeljünk a személyes higiéniára: gyakori kézmosás, szellőztetés mellet, például éjszakára különítsük el a beteg és az egészséges családtagokat. Tüsszentsünk, köhögjük mindig eldobható papír zsebkendőbe és ne a kezünkbe. Az influenzás időszakban kerüljük a közvetlen testi kontaktust, ugyanis az öleléssel, kézfogással vagy puszival szintén könnyedén cserélhetnek gazdát a kórokozók. Szellőztessünk sokat mind otthon, mind a munkahelyünkön és igyekezzünk minél több időt tölteni a szabadban – természetesen a megfelelő öltözetben. Tisztítsuk gyakrabban a környezetünkben lévő tárgyakat és felületeket! Étkezzünk egészségesen, fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Részesítsük előnyben az olyan idényjellegű ételeket, mint a cékla, savanyú káposzta, kelkáposzta, naspolya vagy csipkebogyó. A fogyókúrát, diétázást vagy tisztítókúrát semmiképpen se időzítsük az influenzaszezonra, hiszen nem szerencsés, ha ilyenkor vonjuk meg az energiát szervezetünktől. Normál, kiegyensúlyozott étkezéssel ugyanis jobban felkészíthetjük szervezetünket a vírus elleni harcra, így még ha el is kapjuk az influenzát, gyorsabban épülhetünk fel a betegségből és enyhébbek lehetnek a szövődményei is, mint abban az esetben, ha csökkentett kalóriát veszünk magunkhoz.

Mindezek mellett...

A rendszeres testmozgás szintén fontos egészségünk megőrzése szempontjából. A túlzásba vitt sportolás azonban ilyenkor gyengítheti immunrendszerünket, úgyhogy ne essünk túlzásokba. Az edzőteremben a többek által használt kondicionáló eszközöket és gépeket használat előtt tisztítsuk meg alaposan. Edzés után zuhanyozzunk le és csak az után menjünk ki a szabadba, miután teljesen megszáradtunk és nem vagyunk már kimelegedve. Bánjunk óvatosan az alkohollal, dohányzással és a hajnalig tartó bulizással, hiszen ezek szintén gyengíthetik az immunrendszert, mely így fogékonyabbá válik a kórokozókra. Végül, de nem utolsó sorban, oltassuk be magunkat influenza ellen! Amennyiben a kellő elővigyázatosság ellenére sem sikerült elkerülnünk az influenzát, már az első tünetek észlelésekor maradjunk otthon, ne menjünk közösségbe és keressük fel háziorvosunkat.

 

(Forrás: lelkielet.hu l Kép: pixabay.com)