Jump to content

Ezért nem ajánlott félvállról venni az influenzát!

2017. 12. 16. 11:35

Évente mintegy hatszázötvenezer ember halálát okozzák világszerte a szezonális influenzával összefüggő légzőszervi megbetegedések.

Ez a döbbenetes adat az amerikai járványügyi központ (CDC) negyvenhét ország adatait elemző tanulmányából olvasható ki. A The Lancet című folyóiratban közzétett adatok nem terjednek ki az influenzajárványok áldozataira, és meghaladják a korábbi becsléseket is.

Ezek az eredmények emlékeztetőül szolgálnak arra, hogy komolyan kell vennünk az influenzát, és az ellene való védekezést világszerte elsőbbséggel kell kezelni – mondta el Joe Bresee, a CDC influenzával foglalkozó részlegének vezető munkatársa, a tanulmány társszerzője.

A világ népességének több mint felére vonatkozóan mértek

A kutatók harminchárom országra, vagyis a világ népességének 57 százalékára kiterjedően mérték fel, hogy a szezonális influenzával összefüggő légzőszervi megbetegedések hány ember halálért felelősek évente. A szakemberek az országok halálozási és szezonális megbetegedésekre vonatkozó statisztikáit vetették össze az 1999 és 2015 közötti időszak legalább négy évére kiterjedően.

Az eredményeket felhasználva számolták ki a szezonális influenzával összefüggő légzőszervi megbetegedések okozta halálozások számát az egész világra vonatkozóan. A másik tizennégy ország adatait pedig a statisztikai modelljük ellenőrzésére használták fel.

Fokozott veszély fenyegi a 75 év felettieket és Fekete-Afrikát

A mutatók szerint a 75 éves vagy annál idősebb korosztály, valamint a fekete-afrikai régió országainak lakossága körében a legmagasabb a szezonális influenza okozta halálozás aránya. A Földközi-tenger keleti vidékén és Délkelet-Ázsiában ehhez képest valamivel alacsonyabbak, de még így is magasak a mutatók.

A fejlődő országokban hiánycikk a védőoltás

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a szezonális influenza elleni védőoltást javasolja a magas kockázati csoportba tartozók számára. Kevés fejlődő országnak van vakcinázási programja, a világ elmaradottabb szegleteinek jóformán alig van kapacitása a szezonális és járványszerű influenza elleni védőoltások legyártására és szétosztására.

A komplikációk és szövődmények halálos kimenetelűek is lehetnek

A tanulmány szerzői hangsúlyozták, hogy ezek az adatok csupán a szezonális influenzával összefüggő légzőszervi megbetegedések okozta halálozásokra vonatkoznak, ezért alábecsülhetik a szezonális influenza globális hatását. Az influenza okozhat, de súlyosbíthat is bizonyos betegségeket, így a szív- és érrendszeri megbetegedést vagy a cukorbetegséget. Ezeknél a problémáknál fokozottan vigyázni kell az influenzával, mert a vírus komplikációkat, és legrosszabb esetben halált is okozhat.

(Forrás: lelkielet.hu, hirado.hu l Kép: pixabay.com)