Jump to content

Bár az orvostudomány fejlődik, mégis egyre több a rákbeteg

2017. 06. 07. 17:00

Az orvostudomány fejlődésének is köszönhető, hogy egyre több rákbeteg él közöttünk – hívja fel a figyelmet egy látszólagos ellentmondásra a daganatos betegeket képviselő Gyógyulj Velünk Egyesület. A civil szervezet rávilágít, világszerte és Magyarországon is folyamatosan nő azok aránya, akiknek életük során daganatos betegséggel kell szembenézniük – s nő azok aránya is, akik közülük meggyógyulhatnak vagy krónikus betegségként élhetnek együtt a kórral.

Egyre több olyan ember él közöttünk, aki rosszindulatú daganattal szembesült. Tragikus, mert sok rákbetegség elkerülhető vagy évtizedekkel későbbre halasztható lenne, de mindenképpen pozitívum, hogy ezek a betegek élnek, és nem győzte le őket a betegség. Ma már azon gyógyíthatatlan betegtársaink jelentős részének is elfogadható életminőségben megélhető éveket tudnak biztosítani az orvosok, akik egy-két évtizeddel ezelőtt még teljesen reménytelen esetnek számítottak volna – fogalmaz Lakos István, a Gyógyulj Velünk Egyesület elnöke.

A daganatsejtekre célzottan hatni képes onkológiai kezelések, újabban pedig az előtérbe kerülő immunterápiák számos daganattípus kezelését forradalmasították. Ugyanakkor nemcsak az onkológia, hanem más orvosi szakterületek fejlődése is növeli a népességen belül a rák előfordulását. Ma már sokkal kevesebben veszítik életüket fertőzések, járványok következtében, sok szív- és érrendszeri betegség is meggyógyíthatóvá, karbantarthatóvá vált, így – például a korábban sokszor végzetes szívinfarktust vagy agyvérzést elkerülve – sokkal többeknek van esélyük megérni azt a kort, hogy a sejtek egyre gyakoribb másolási hibái, a felhalmozódó környezeti és életmódbeli ártalmak miatt valamilyen daganatos betegség alakuljon ki náluk.

Az életkilátások javulása, a rák diagnózisa után megélhető életévek folyamatos növekedése egyre nagyobb terhet ró minden ország egészségügyi rendszerére. A rák krónikus betegséggé szelídítésével ugyanis egyre több beteget tudnak egyre hosszabb távon kezelni, illetve egyre több egykori beteg számára kell hosszú távon biztosítani a kontrollvizsgálatokat. Lakos István úgy látja, mivel a fejlett országokban nő a gyógyult rákbetegek száma, illetve a betegség prevalenciája, azaz az adott időpontban daganatos kórral nyilvántartott betegek száma, minden korábbinál nagyobb szerepe lesz a jövőben a betegeket összefogó és képviselő civil szervezeteknek is.

A Gyógyulj Velünk Egyesület elnöke szerint, a betegszervezeteknek a tagjaik képviseletén túl felelősségük az önmagukat egészségesnek tudók meggyőzése is, hogy tegyék le a cigarettát, vegyenek részt az elérhető szűrővizsgálatokon, sőt követeljék a döntéshozóktól, hogy minden ismert és orvosilag elfogadott szűrési mód elérhető legyen. Az átlagéletkor növekedésével egyre többeknek lesz esélye egy daganatos betegségre, de nem mindegy, hogy majd aggastyánként vagy már aktív ötvenes-hatvanas éveiben szembesül valaki rákkal. Nálunk sajnos a legtöbb esetben még az utóbbi a jellemző.

(Forrás: lelkielet.hu l Kép: pixabay.com, flickr.com)