Éppen ezt nevezzük társfüggőségnek. Fájdalmunk megszüntetése, gondjaink orvoslása az, ha tudomásul vesszük saját érzéseinket. Érezzük át a haragot, a gyászt, azután engedjük el, és meglátjuk a békét – önmagunkban.
Tudjuk, boldogságunk nem egy másik embertől függ, még akkor sem, ha eddig meggyőztük magunkat erről. Ezt nevezzük elfogadásnak.

Ez után belátjuk, hogy bár szeretnénk, ha helyzetünk más lenne, valószínűleg oka van annak, hogy most éppen ilyen. Lehet, hogy valamilyen magasabb célt szolgál, olyasmit, ami túlszárnyalja legmerészebb elképzeléseinket. Ezt nevezzük hitnek.

Azután eldöntjük, mit is kell tennünk, mi az, ami hatalmunkban áll és javunkra válik. Ezt nevezzük gyógyulásnak.
Könnyű ujjal mutogatni másokra, de sokkal eredményesebb, ha finoman magunkra mutatunk.