Jump to content

Csak a listád feladatait hajszolod?

2016. 01. 08. 20:13

Egyre inkább úgy élünk, mintha az egyetlen életcélunk az lenne, hogy mindent elvégezzünk amit összeírtunk a magunk által összeállított listán. Korán kelünk, későn fekszünk, kitérünk a szórakozás elől, megváratjuk a szeretteinket, mindig azt ígérve nekik, hogy több időt fogunk velük tölteni, de mégsem tesszük meg. Ismerősen hangzik?

Sokan elkövetjük ezt a hibát gyermekeinkkel, és megismételjük az unokáinkkal; az idő pedig lassan lejár!

A tennivalók listája azt jelenti, hogy vannak dolgok, amelyeket még el kell intézned; valójában egy hosszú lista azt jelenti, hogy sikeres vagy és elfoglalt.
Isten azt akarja, hogy vezetve legyünk - nem hajszolva; hogy legyen célunk, és hozzá békességünk és boldogságunk. Másképp fogalmazva, azt szeretné, hogy élvezzük az áldásait minden nap. Valójában a legtöbb dolog várhat. Nagyon kevés dolog esik bele a sürgősségi kategóriába.

Ha Istent teszed az első helyre, és átrendezed a fontossági sorrendet, akkor mindent, amit kell, el tudsz intézni. És amit nem tudsz megcsinálni
a) azzal valószínűleg másokat kellene megbíznod vagy
b) az ÚR elé kellene vinned, és feltenned azt a kérdést, hogy "Valóban arra hívtál el, hogy ezt megtegyem?"

Az életed célja nem az, hogy mindent megcsinálj a listádon, mielőtt az időd lejár. Hanem az, hogy azzá válj, aminek Isten szánt téged - és, hogy élvezd az odavezető utat.

És még egy gondolat: amikor meghalsz, még mindig lesznek feladatok a listádon. És képzeld el, valaki más fogja azokat elvégezni.
Ezért örvendezz, és élvezd a mai napot!


(Fotó:pexels.com)

Csatlakozz a Lelki Élethez a Facebookon!

(Forrás: Bob Gass)