Jump to content

Urald az éhséget, emelkedj felül rajta!

2023. 09. 13. 19:00

Az evés a napi rutin része. Nemcsak szükségszerű, de szeretünk is enni. A jóléti társadalomban ez nem is lenne gond, ha mindez a rendszeres mozgással társulna. Az elhízás mértéke azonban nem erről tanúskodik.

A súlycsökkentés, alakformálás és az egészség visszaállítása, megtartása szempontjából beiktatott diéta tudatosságot követel meg az embertől. Sőt, nagyobb odafigyelés mellett nagyobb akaratra is szükség van, hogy a kitűzött célt elérjük.

Az elszántság a döntés meghozatala és a diéta bevezetése után néhány nappal megtörhet. Az éhségérzet kezelése igazi kihívást jelenthet. A cél elérése érdekében azonban nem kellen falási rohammal elrontani azt, amibe belekezdtünk. Inkább az éhségen kellene úrrá lenni. De hogyan is?

 

Többször, de keveset

Próbáld meg, hogy naponta többször és kisebb étkezéseket iktass be. Ez segíthet megtartani az energiaszintet, és csillapodhat az éhség érzése is.

Tudatosság

Sok diéta esetén hetekre megtervezett étrend segíti annak betartását. Ehhez érdemes magadat tartani még akkor is, ha némi módosítást, cserét viszel bele. Készítsd elő az étkezési tervet, legyen jól látható helyen. Ha nincs meghatározva az étrend, akkor neked kell kitalálni, de ebben az esetben is annak betartása szükséges, így a falási roham időben leállítható.

Választék

Nézd át a konyhádat, spájzodat és szabadulj meg minden olyan alapanyagtól, amelyik nem fér bele a diétába. Ezzel annak esélyét csökkented le a nullára, hogy az erős éhségérzet során meginogj és olyanhoz nyúlj, amihez nem szabadna.

Töltsd fel a konyhádat olyan élelmiszerekkel, amelyek magas fehérje- és rosttartalommal rendelkeznek. Így nyersz erőt és telítettség érzetet. Vagyis az éhség kevésbé fog jelentkezni.

 

Folyadékpótlás

Amikor éhesnek érzed magad, próbáld meg, hogy iszol egy pohár vizet. Lehet, hogy becsap a szervezeted és csak szomjas vagy az éhség helyett.

Minőségi alvás

Ügyelj arra, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű alvást adj magadnak, mert a kialvatlanság stresszforrás, a stressz pedig evésrohamhoz vezethet.

Stresszkezelés

ha már szóba került a stressz és azt nem tudod kiiktatni az életedből, akkor annak kezelésére vess be eszközöket: jóga, meditáció, relaxáció, sport.  

Szakszerű segítsége

Bármennyire is igyekszel, az éhség kordánban tartása okozhat nehézséget. Ha emiatt a diéta meghiúsul, érdemes lehet szakember segítségét kérni.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | Képek: Pixabay)