Jump to content

Önbizalomhiányt okozhat a facebook?

2014. 07. 23. 15:33

A legnépszerűbb közösségi portál előnyeit és hátrányait is vég nélkül lehetne sorolni, egy azonban biztos: a facebook-profilok akarva-akaratlanul már egy jól fölépített önmarketing részei lettek, tele olyan fényképekkel, ahol mindenki boldogan és elégedetten mosolyog, és senkinek nincs semmi gondja.

Persze egy személyes találkozáskor is igyekszünk úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, de a facebook-on mindez olyan méreteket ölt, hogy ez sok embernél önértékelési problémákhoz vezethet. Hiszen egy rosszabb nap után könnyen belefeledkezünk mások retusált életének a nézegetésébe, és mire fölállunk, sokkal rosszabbul érezzük magunkat. Ez főleg azokra igaz, akik ritkábban osztanak meg magukról fényképet vagy ritkábban tesznek ki idézeteket, cikkeket, tehát nem kapnak annyi visszajelzést lájkok vagy hozzászólások formájában.

Persze létezik ennek az ellentéte is, ez az úgynevezett oversharing vagy megosztási kényszer, amikor az illető úgy érzi, hogy mindent egyből föl kell pakolnia, és fél életét a profilja csinosításával, illetve lájkok vadászgatásával tölti. És egy ilyen szépen felépített profilon ragadhatnak ott az önbizalomhiányos, inkább képnézegetős egyedek, akiknek ez önértékelési problémákat okoz… ki van ez találva.

(Fotó:universityherald.com/healthyplace.com)