Jump to content

LOVAGOLJ A JÓKEDVÉRT

2014. 07. 02. 20:00

A tinédzserlét végtelen mennyiségű stresszes pillanattal jár: testünk átalakul, először esünk szerelembe és először szakítunk. Haragszunk mindenkire és mindenre, valamint nem értjük miért nem látja más is úgy a világot, ahogyan mi. Azt gondoljuk, a problémáink egyediek, holott ezek civilizációs gondok.

Egy amerikai kutatás szerint azon tinédzserek, akik lovagolnak, kevésbé stresszes életet tudhatnak magukénak. Az ok az, hogy a lovaglás következtében csökken a stressz hormonok száma. A program 12 hétből állt és 130 főt vontak be. Nyálminták alapján történt a kísérlet. A bevont személyek 90 percet foglalkozhattak a lovakkal, tanulhattak róluk, gondoskodtak róluk valamint rájuk ültek.

A stressz hormonok száma jelentősen alacsonyabb volt, mint azoké, akik nem lovagoltak. Lényegesen kisebb kortizolszinttel bírtak, mint a kontrollcsoport. A magas kortizolszint hangsúlyos tényezője a később kialakuló pszichés betegségeknek.

Akadnak kísérletek, melyek gyerekek és állatok kapcsolatát vizsgálta. Ezekből kirajzolódott, hogy ezen gyerekek nagyobb magabiztossággal rendelkeznek, mint társaik.