Jump to content

Mik a legjobb stresszoldók?

2014. 06. 04. 17:41

A stressz a testünk-lelkünk vészhelyzetre adott válaszreakciója. A pulzusszám emelkedik, az izmok vérrel telnek meg, az egész testünk felkészül a küzdelemre. Vagyis a stressz aktivitásra serkent, arra, hogy megküzdjünk a kialakult helyzettel, harcolni vagy menekülni kezdjünk. Önmagában ezért nem tekinthető rossznak. A problémát az jelenti, hogy a modern ember a civilizáció jelenlegi körülményei között ritkán engedheti meg magának, hogy verekedni kezdjen, mondjuk a munkahelyén, ha összetűzésbe keveredik valakivel, gyakran még a hangos szavakat is illik elfojtania. A menekülés sem lesz a legmegfelelőbb stratégia, ezért a stressz „bennünk ragad” – nem tudjuk feloldani úgy, ahogy arra a testünk ösztökélne.

Ha ez az állapot hosszú távon is fennáll, azaz, ha egy pillanatra sem tudunk kiszabadulni ebből a túlfeszített állapotból, annak az immunrendszerünk vallja kárát, így okozhat a stressz végső soron súlyos betegséget. Ha komolyan törekszünk a stresszoldásra, érdemes elkerülni a nehéz, szénhidrátdús ételeket, a pörgető hatású italokat, legfőképp az alkoholt és a kávét.

Mivel a stresszt az izmainkban „tároljuk”, a masszázs az egyik leghatékonyabb eszköz a feloldására. Egyes testrészeink különösen érzékenyek a feszültségre, ilyen a váll, a nyak környéke, a hát és a derék. Ezek masszírozása langyos masszázsolajokkal különösen jótékony hatású lehet. A meleg vizes gyógyfürdők hasonló hatást fejtenek ki, ellazítanak és megnyugtatnak. Ugyanilyen eredményes lehet a szaunázás vagy a gőzfürdőzés is.

A mozgás, a sport bármilyen formája stresszoldó hatású. A legegyszerűbb és legkézenfekvőbb módszer arra, hogy a napi feszültségekből kikapcsolódjunk. Azt a módját válasszuk, amelyik a legnagyobb örömöt okozza számunkra. Stresszoldó hatása annak köszönhető, hogy a testet a megszokottól eltérő fizikai aktivitásra ösztönzi.

Fotó: freedigitalphotos.net forrás:lelkielet.hu/lafemme.hu