Jump to content

Nem csak a testet, a lelket is gyógyítani kell

2014. 05. 27. 14:20

Amikor betegek leszünk, sokszor halljuk, hogy betegségeink mögött valamilyen lelki eredetű dolog áll. Az állítást sokszor nehéz elfogadni, de az igazság az, hogy ez az esetek jelentős részében pontosan így van. A dolog persze nem új keletű, évszázadokkal ezelőtt, és a világ bizonyos pontjain ma is, nagyon is tisztában voltunk/vannak a fenti állítás igazságtartalmával. A nyugatinak nevezett orvoslás időközben másfelé kanyarodott. Ennek köszönhetően a fizikai, anyagi oldal került fókuszpontba, de mostanában ismét teret kap a lelki, pszichológiai háttér vizsgálata. Persze ehhez alaposan meg kell változtatni, az eddig megszokott sztereotípiákat.

A mai, legtöbb helyen gyakorolt protokoll pofonegyszerű. Ha valaki beteg lesz, elmegy az orvoshoz, ahol megkapja a megfelelő kezelést és gyógyszert, a dolgok ezzel el is vannak rendezve. Még akkor is, ha az adott kezelés és/vagy gyógyszer történetesen nem is hatásos.

A helyes út ezzel szemben az lenne, hogy a fizikai tünetekre koncentráló orvosok mellett megfelelően képezett pszichológusok, pszichiáterek is segítség a betegek gyógyulását. Így ugyanis akár az is kiküszöbölhető lenne, hogy a beteg esetleg rövid időn belül visszaessen ugyanebben a betegségbe. Erre egyébként hazánkban is egyre több akarat és hajlandóság van, persze a „bevált” rendszeren nem könnyű rövid idő alatt reformokat végrehajtani.

A lelki segítséget nem úgy kell elképzelni, hogy a pszichológus megpróbálja megkeresni az adott betegség esetleges mentális hátterét. Ez alatt felépülés utáni kezelést kell érteni. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb betegnek, szüksége van arra, hogy a fizikai kezelés után lelki kezelésen is átessen. Sokukban ez az igény persze nem tudatosul, ugyanakkor, ha valaki segít feldolgozni a betegséget, vagy épp a gyógyulást (ezzel párhuzamosan mondjuk életmódbeli tanácsokat ad), az bizony nagyban megkönnyítheti a páciens jövőjét.

Fotó: freedigitalphotos.net forrás:lelkielet.hu/hajraegezsseg.hu