Jump to content

Neked van Probléma - Fád?

2015. 12. 11. 20:30

Történt egyszer, hogy egy férfi a háza átépítésével megbízott egy mesterembert.
A munka szépen haladt, a mester valóban ügyesen dolgozott, a ház épült-szépült.Az egyik nap váratlan nehézségek léptek fel.

A mesterembernek minden aznapra jött össze. Az autó amivel érkezett defektes lett, majd valami hiba miatt nem indult el, majd munka közben áramszünet volt, aztán pedig még a hóesés is eleredt.
Ezek után a háztulajdonos hazavitte a mesterembert.


Amikor megérkeztek, a mesterember behívta a férfit, hogy bemutassa neki a családját. A bejárati ajtó előtt állt egy kis fa, s amikor elhaladtak mellette, a mesterember megállt pár pillanatra, s mindkét kezével megérintette az ágak hegyét. Ezután tovább mentek. A mester kinyitotta az ajtót, és sugárzó arccal, mosolyogva belépett, megölelte két kisgyermekét és
megcsókolta feleségét. Végül a vendéglátás után kikísérte "alkalmi sofőrét" az autóhoz. Amikor elhaladtak a kis fa mellett, a férfi kíváncsian megkérdezte, hogy mi volt az előbbi "szertartás" amint az imént látott.


- Á, igen. Ez valóban egy sajátos szertartás. - válaszolt mosolyogva.
- Ez a kis fa a probléma-fám! - folytatta
- Tisztában vagyok azzal, hogy nem tudom elkerülni munka közben a problémákat, de egy valami biztos, ezek a gondok nem tartoznak az otthonomra, a feleségemre és a két gyermekemre. Így hát minden este, mielőtt belépek a házamba, felakasztom erre a fára a problémáimat. Aztán reggel, újra fölveszem őket. S amikor kijövök reggel, és ismét fölveszem, már közel sem emlékszem olyan sok bajra, mint amennyit az előző este felakasztottam...

(Fotó:pexels.com)

Csatlakozz a Lelki Élethez a Facebookon!