Jump to content

Honnan tudja egy nő, hogy megérett-e az anyaságra?

2017. 09. 16. 09:34

A legtöbb gyermekvállalás előtt álló nőben felmerülnek az alábbi kérdések, Elég érett vagyok egy saját gyermekhez? Mindent meg tudok neki adni, amire szüksége lesz? Jó anya lesz belőlem? Sokan biológiailag és mentálisan már készen állnak az anyaságra, mégsem vállaltak még gyermeket. Vajon miért?

A legtöbben valamitől „függővé” teszik a gyermekvállalást. Gyakran úgy érzik, valami még hiányzik az életükből, valamit még el kell érniük, mielőtt anyává válnának. 30-40 évvel ezelőtt még teljesen természetes volt, hogy esküvő, vagy hosszas együttélés után jön a gyerek. Mára ez átalakult, ugyanis pszichológiai, biológiai és nem utolsó sorban egzisztenciális szempontokat is figyelembe kell venni, ha családot alapítanánk.

Arról, hogy mikor ideális gyermeket vállalni megoszlanak a vélemények, egyesek úgy tartják, ha túl fiatal az ember, még nem elég érett és felelősségteljes arra, hogy szülővé váljon. Ez azonban tévhit, ugyanis a bilológiai és szellemi érettség, valamint az érzelmi intelligencia egyénenként változó. A legfontosabb szempont mégis az, hogy a női szervezet mikor érik meg az anyaságra. Biológiailag a legideálisabb a 25-30 éves kor lenne, 40 év felett, pedig számolni kell az esetleges következményekkel. Éppen ezért nem helytálló az a gondolat, hogy, csak akkor lehet valaki jó anya, ha elmúlt már harminc éves, és csak akkor lesz egészséges a baba, ha a szülő még nincs 40+ -os.

A testi és szellemi érettség azonban nem elegendő a gyermekvállaláshoz. Egy gyermek ugyanis azon túl, hogy felelősséggel jár, egzisztenciális biztonságot is igényel. Vannak olyan nők, akik ezt a szempontot háttérbe szorítják, és ezek hiányában is belevágnak a gyermekvállalásba.Nem szerencsés ítélkezni mások felett, azonban a gyermekvállaláshoz és a gyermek fejlődésének érdekében egy megfelelő környezet megteremtésére szükség van. Ez pedig sajnos pénzbe kerül, még ha ezt sokan el is felejtik. 

Idősebb korban gyermeket vállalni kockázatos is lehet...

A biológiai szempontok közül azt kell első sorban figyelembe venni, hogy a nő teste, szervezete, egészsége milyen állapotban van és  készen áll-e a terhességre. Azoknál a nőknél, akik idősebb korban vállalnák az első gyermeküket, számolni kell a nehezebb teherbeeséssel, az esetleges vetélések kockázatával és a kromoszóma rendellenességek esélyének megnövekedésével. Legjellemzőbb ilyen probléma az újszülötteknél, a Down- szindróma. Genetikusok szerint, a betegség kialakulásának hátterében a petesejtek öregedése is állhat, ugyanis a sejtekkromoszóma állománya a kor előrehaladtával már nem megfelelő, esetleg sérült. Az orvostudománynak hála, a terhesség előtt és alatt, különféle vizsgálatokkal kiszűrhetőek már ezek a problémák. Az egészségügyi állapot felmérése után, az idősebb nők is bátran vállalhatnak gyermeket, ha úgy érzik, az összes feltétel teljesült életükben, ami a gyermekvállaláshoz szükséges.

A társadalmi normákat, elvásárokat, szokásokat félretéve, a legfontosabb egy nő számára, hogy saját maga mérlegelje, valóban eljött az ideje a gyermekvállalásnak. Mindig mérjük fel a lehetőségeinket,a mentális és biológiai érettségünket, az anyagi helyzetünket, gondoljunk a jövőképünkre, valóban képesek leszünk egy életre elköteleződni a gyermek felé? Háttérbe tudjuk szorítani a karrierünket? A megfelelő társ van mellettünk? Ha mindenre igen a válasz, akkor koncentrálhatunk a gyermekvállalásra.

A gyermek számára a legfontosabb a nyugodt, biztonságos és szeretetteljes családi légkör megteremtése. A törődés, gondoskodás, odafigyelés és a rengeteg szeretet, amit a szüleitől kaphat. Ezek a dolgok elsősorban nem korfüggők. Természetesen egy húszas és egy negyvenes éveiben járó nő is éppúgy megküzd majd az anyasággal járó problémákkal, nehézségekkel, a terhessége idején és a szülés után, de az a kötelék, ami kialakul majd a gyermek és az édesanya között, minden kezdeti nehézségért kárpótolja majd.

(Forrás: lelkielet.hu l Kép: pixabay.com)