Jump to content

Pszichés hatások fogyókúra előtt, után és alatt

2019. 05. 08. 19:00

Talán már újévi fogadalomként is az életmódváltást, a rendszeres sportolás beiktatását fogadtuk meg, de mit sem ér, ha abba nem kezdtünk bele. Most már bánjuk, mert májust írunk, és közeleg a nyár.

Habár hideg és eső napok köszöntöttek ránk, de a zsigereinkben és a naptárt lapozva is érezzük, hogy nemsoká itt a nyár. Még motiváltabbak lehetünk, ha már az idei nyaralás időpontja is be van jelölve a naptárba. Csakhogy ekkor döbbenünk rá, hogy nem tettünk azért semmit, hogy a fürdőruhánkban közelítsünk ahhoz a kinézethez, amelyet szeretnénk, és amelyet szeretnénk, hogy mások is lássanak.

A felszedett súlyfelesleg akár már az életünket is megnehezítheti, esetleg egyre több egészségügyi panasz jelentkezhet, amelynek hátterében az elhízás állhat. Nyomós érv a fogyáshoz, ez kétségtelen, azonban az egonk és az esztétikai igényünk talán még ezt is felülírja. Vagyis szeretnénk egykori önmagunkat, testünket visszakapni. Van, aki életében úgy érzi, hogy megrekedt, párkapcsolat híján a társkeresésbe veti bele magát és a legjobb formáját szeretné mutatni. Önmagát másokkal (ideálokkal, vagy legalábbis ideális testalkatúakkal) összehasonlítva úgy érezi, hogy túlságosan nagy darab, és ez pszichésen is megviseli, elkezdi utálni saját testét jelenlegi állapotában. Nagy rádöbbenést okozhatnak a tavaly nyári ruhák, amelyeket most egyáltalán nem tud felvenni. A kor, a szülések is nyomot hagyhatnak az emberen, amely ellen dolgozhat.

Étrendet változtatunk, nemcsak a mozgást iktatjuk be, de az egész életünket megpróbáljuk a fogyáshoz igazítani. Még mentálisan is arra koncentrálunk, hogy fogynunk kell. A legtöbbeknek nemcsak a feleslegtől való megszabadulás a lényeg, hanem hogy a kívánt súly elérése mellett az izmok kidolgozottak, formásak, a bőr pedig a lehető legfeszesebb legyen. Ha a fogyás után lötyögő bőr marad, nem okoz olyan elégedettséget a súlyvesztés, mint kellene. Sőt, ezután van, aki még inkább megutálja saját testét.

A fogyás pszichésen is megterheli az embert. A fogyókúra ideje alatt precízen betartott étrend, a rendszeres sport lehet, hogy csak addig jelenti a mindennapi élet részét, amíg eléri a kívánt súlyt. Az eredményes fogyókúra után is van élet, és ha nem akar az ember rövid időn belül visszahízni az azt követeli meg, hogy a későbbiekben is tartani szükséges az egészségtudatos életmódot és a mozgást sem szabad elhagyni. Azonban ez sokaknak csak egy rövid időszakig tartható, így a fogyókúra után egyáltalán tudják tartani azt az életformát, amelyet a fogyás ideje alatt képviseltek. Az újbóli hízás pedig megint lelki tusákkal jár.

Van, aki eleve nem jó diétába vág bele, amely megterhelheti a szervezetet és nemcsak fizikailag, de lelkileg is rosszul érezheti magát. Való igaz, hogy a hihetetlen sok fogyókúrás módszer közül nehéz kiválasztani azt az egyet, amely mindenhogy hatékony, és jó hatással van a szervezetre.

Ugyancsak lelki hatást gyakorolhat a fogyókúrázóra az, ha a környezete nem támogató, nincs elegendő motiváció.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | képek: pixabay.com)